
|
|
A mangalica és a szürkemarha két magyar fajta, melyeket évszázadok óta tenyésztettek és szelekcióval a legjobb egyedeket szaporították őseink. |
|
|
Mindkét állatot ridegen tartották, így szabadon legelészhettek, kereshették táplálékukat. A mangalica egyébként ilyen tartás mellett ma is vad lesz, a kanok a párosodás idejétől eltekintve magányosan vagy kisebb csapatokban tanyáznak. | |
|
|
A szürkemarha az egyetlen olyan marha, mely nem kapja meg a szivacsos agyvelőgyulladás kórokozóját. A mangalica pedig immunis a száj- és körömfájással szemben. Így ezeket az emberre is veszélyes betegségeket egyik állat húsa sem terjeszti. |
|
|
A mangalica zsírja rendkívül egészséges. A legújabb kutatások szerint: rendszeres fogyasztásával elkerülhetőek bizonyos érrendszeri panaszok, amelynek oka, hogy a mangalica zsiradék nem növeli a szervezet koleszterinszintjét. |
|
|
A mangalica zsírsertés fajta, jóval kisebb a húskihozatala, mint az elmúlt 20 évben elterjedt hússertés fajtáknak (mintegy harmada). Lassabban nő, ezért jóval később, 1-2 év után éri el a vágósúlyt (a hibrideknél ez fél év). Ez magyarázza, hogy a termékei drágábbak, viszont húsa tömött, nem tartalmaz annyi vizet, mint más sertéseké. Egyéb, a táplálékukkal felvett káros anyagokról (hormonok, szója) nem is beszélve. Vigyázat! Hamisítják! | |
|
|
Még vannak Magyarországon olyan tanyasi gazdaságok, melyekben eredeti környezetükben nevelkednek nemcsak mangalicák és szürkemarhák, de a magyar paraszgazdaságokban régóta előforduló, nem génkezelt állományú házi szárnyasok is. Olyanok, melyeket csak saját takarmányukkal etetnek gazdáik. |
|
|
Az ilyen szárnyasok lassabban nőnek, a hibrid fajtákkal ellentétben min. 3 hónap, mire vágósúlyra nevelkednek. Húsuk tömött, bőrük világos tojáshéj színű, nem karotinnal sárgított. Csontjaik fehérek, vagy halvány barnák, nem véresek. | |
|
|
Ha nem is bio minősítésű egy csirke, ezek a jellemzők mindenképpen megkülönböztetik őket társaiktól. A jó minőségű szárnyas húsa nem szivacsos, vizes. Bőre nem természet-ellenesen sárga, inkább halványabb, vékony (csak a tyúké vastag és zsírosan sárga). |
|
|
A kapirgáló szárnyasok közösségben, a baromfiudvar vegyes összetételű szárnyasai között nevelkednek, ezért nem termelődnek bennük stresszhormonok, mint ketreces társaikban. |
|
|
A pulyka szikár mellű, húsa könnyen puhuló. A liba és kacsa (főleg, ha tömött) vastag hájréteget növeszt. Húsmennyisége szerény, mája 50-70dkg körüli, sárgásfehér. Az ennél nagyobb nem jó minőségű!
Vigyázat! Hamisítják! | |

|
|
A mangalica és a szürkemarha termékeket minden nekünk szállító gazda hagyományos eljárással készíti. Ez szalonna esetében 3-4 hetes sóban érést, majd 3-4 füstöt jelent. Gyorspácot és műfüstöt nem alkalmaznak! |
|
|
A sonkákat, vagy a húsosabb szalonnákat tovább kell a sóban érlelni. Ezek érési ideje elérheti a min. 200 napot is (Pl.: csontos egész comb esetén). |
|
|
A zsír mindig sütött, és nem hidegen préselt eljárással készül. A tepertő bőr nélküli. |
|
|
A hurkák 3 tájegységből érkeznek, így ízesítésük ennek megfelelően változik. | |
|
|
Csak füstölt kolbászokat és szalámikat árusítunk. Nincs lángolt termékünk! Kapható nálunk füstölt mangalica kolbász, illetve olyan amely mangalicából és szürkemarhából vegyesen készül. |
|
|
A szürkemarha és mangalica nyers húsok - az oldalastól eltekintve - mindig csont nélküliek (karaj, tarja is), és darabolva, előhűtötten, habtálcás csomagolásban kerülnek forgalomba. |
|
|
Mára megnövekedett a szürkemarhát és mangalicát árusító üzletek száma. Hála Istennek, az állatállomány is szépen szaporodik. Üzletünk hamarosan csatlakozik a tenyésztői szövetségek által biztosított rendszerhez, amelyben a szállítók által levágott állatok a fülszámuk alapján beazonosíthatóak lesznek.
Mi nem árulunk zsákbamacskát! |
|
|
Linkek, kapcsolatok |
|
|
Csikós András őstermelő |
|
|
|
|
Németh Antal - Újkígyósi húsfeldolgozója |
Virágoskúti Kertészet- és Gazdaság |
|
|
|
Rendelési tudnivalók |
|
A szürkemarha- és mangalica termékek hetente keddtől péntekig folyamatosan érkeznek.
Megrendelni előző héten, pénteken, 12 óráig kell őket. |
|
A bio szárnyasok 3-4 hetente érkeznek. Azokat a vevőket, akik előre bejelentik igényüket, személyesen értesítjük. Azokat, akik korábban hozzájárulnak ahhoz, hogy minden aktuális szállítás előtt telefonon előrendelést vegyünk fel tőlük, mi keressük fel. |
|
Minden további termékre elegendő hétfőn, 7-18 óráig jelentkezni. |
|
A fenti határidőknél később felmerülő igényeket a készlet erejéig tudjuk teljesíteni.
|
|
| |